Asszed vicces voltál? Mi legalább megtehetjük, hogy a Magyar Gárda hatósugarán kívül élvezzük a Nap égető, bőrbarnító nyalábjait. Igazat is adtam mérnök közeli végzettségű, áldott legyen a neved ismerősömnek. Végül is savanyú a szőlő, mondta az oroszlán és megette a látogatókat. Na, jól van akkor, mindenki kapja be a bal zacskót a jobb érintése nélkül alapon irány Görögország, Toroni. Nem, nem vagyok részeg, bár iszok eleget. Nem Torino, hanem Toroni, a Halkidiki félsziget (görögül Chalkidiki) félszigeten fekvő egyutcás falujába, másodmagammal. Tájékoztató szerint magyarok által kevésbé ismert, azonban nyugati testvéreink annál inkább kedvelte kis hangulatos falu, kilátással, 80 méterre, az Égei-tengerre. Node, ne siessünk ennyire előre. Irány az ingyen nem reklámozandó travel irodája… 39900 Ft-os akciós útjuk, minden egyéb kis betűs adókkal, biztosításokkal, jutalékkal 52000 Ft-ra jön ki. Péntek 11:30-ra irány a Felvonulási tér (’56-osok tere) mindenki előbb ér oda, senki sem akar az utolsó lenni, a sofőrök rémálmává válni. Így a tervezett 12:00-as start helyett 11:45-ös lett.. amiből a végére 3 órás előnyre tettünk szert. Gyerünk. Érzékeny búcsú, zsebkendőlengetés, jó tanácsok. Kecskeméten és a magyar röszkei virágpiacon kis megálló, pisilde, vérfrissítés. Valaki még gyorsan bedob egy gulyáslevest, amiben annyi a hungaricum, mint Terry Black-ben a nőiesség. Magyar kilépő oké, szerb belépő kicsit lassú. Már nem EU, és nem is kedvesek a magyar szerető szomszédok, szóval alapos turkálás az előzőleg szépen bekompozicionált táskákba hátha valaki egy kis kokaint szeretne kivinni Platónnak. Viszont kifelé, örömteli mosoly. Négyen mellettünk a Dózsa György út óta még mindig esznek…, chipset, Dianás cukrot, fasírtot… a sofőrök minden vámhatáron egy-két üveg vízzel kedveskednek a gyorsabb előrejutás érdekében, de abból csak baj származik, mert nem buborékos, vagy pont buborékos. Szerbia tájai szépek, kivéve Belgrádot (Beograd), egyszerűen mintha nem lenne burkoló anyaguk, festékük és cementjük a fővárosban… jó pár kivitelező cégre emlékeztetnek kis országunkból. A WC-k balkáni feelinggel ismerkedtetnek, szarj szórj, amennyit tudsz guggolva, hogy az ortopéd sebészednek és urológusodnak legyen még egy háza idén, a papírt pedig dobd a kukába. 
Viharba érkezünk bele, nagy szél, vihar, senki hajlakja sem taft már, az összes autó, a terepjárótól kezdve a kis Marutin át, a sztráda őrség kocsijáig leállósávban parkol. Mi nem. Két edzett talpú és tenyerű sofőrjeink, bebizonyítják, magyar a talpán a magyar, és nem hiába külön emberfaj a buszsofőr sem, mint a tanárok, hisz 120-as tempóba bevágják a tempomatot. Macedónia, meglepően szép, már-már gyönyörű, hanem meglepően kellemes csalódás, mikor a fiunkat rajtakapjuk ön örömszerzés közben. Szégyelljük, hogy mit tesz, ugyanakkor büszkék vagyunk rá, hogy nem kell felvilágosítást tartani. Ne keverjük össze Makedóniával, ami Görögország egy része, és „fővárosa” Thessaloniki. A görögök a tévesztésért haragszanak. Legyen annyi elég, hogy a görögök annyira akaratosak voltak, hogy a Jugoszláv utó állam Macedónia a 2008-as olimpiai játékokon éppen ezért szerepel hivatalosan Former Yugoslav Republic of Macedonia (.F.Y.R.O.M.), azaz Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság néven. Поранешна Југословенска Република Македонија.
Első görög WC-n szembesülünk az elkövetkező, egy hét hátrányával. A slozetta olyan, mint itthon, csak a használt papírt külön kukákba leszünk szívesek gyűjteni, a veszélyes hulladék besorolást elfelejtve. Az ókori görögök jó csatornát építettek, hisz ma is azt használják, de náluk senki sem gondolt a törlő alkalmatosságra.
Megérkezünk Toroniba. Hotel Sakis. Szállásunk látjuk, elégedve köszönjük meg vagyunk, de még a takarítónőnek fel kell takarítani. Murphy. A miénk az utolsó… reggel 9-től délután 3-ig vártunk a tűző napon, talptól tetőig ruhában. Izzadtunk, verejtékeztünk, majd elfoglaltuk. Addig is a többiek befogták az országunkat félbevágó folyóról elnevezett magyar TV csatornát (nem, nem a Tisza TV-t), a görög M tévére látomás képében megjelent nekik a magyar királyi televízió egyes csatornája, illetve a német RTL majdnem magyar változata. Ezek görögbe jöttek TV-t nézni egy hétre wazze. Mindenhol magyarul beszél a magyar és elvárja, hogy megértsék…
-1 csirkét!
-Was??? Kérdez vissza németül a görög, angolul nem nagyon tudnak, a német ott a menő – tiszta Balaton, csak a víz valamivel tisztább és sósabb-.
-Chicken?
-Azaz, abból egyet.
- Eins?
-naja, egyet! és elvárják, hogy az étlap mindenhol magyar legyen. Aki egyébként magyar nyelvű görög városba vágyik, annak ajánlom Sarti-t. Ahol magyarul írják ki, hogy eladót idénymunkára felvesznek. Illetve az étlap magyarul szerepel mindenhol, még a gyros és magyarosodik, gírosz-ra. Nyaralunk ezerrel. Hobbyból egy hét alatt megpróbáljuk megtanulni és elsajátítani a görög ábécét, olvasva-írva. Hétfőn nyomás a Meteorához. Mindenki arról áradozik, megjegyzem rajtunk kívül mindenki volt már ott 1-2-3 évvel ezelőtt. Kelés 3:30-kor, start az Olympus hegységen át a célhoz 43+2+2 euróért. Előtte egy ikonkészítő műhelynél stop, ahol ránk akarnak sózni, 50%-os kedvezményért Szent István ikonosztáziákat (!),a nem magyar anyanyelvű hölgy egyébként nagyon szépen beszélte a nyelvünket,csak 10 perc után rosszul ragozott. Lehet magyar forinttal, bankkártyával vásárolni, csak vegyünk már meg, mert rájuk rohad. Majd nyomás fel 2 kolostorhoz, darabja plusz 2 Euro bitte! Mert az idegenvezetőnek is meg kell valamiből élni. Meghökkentően csodálatos, káprázatos, egyedülálló, de elég ennyi nyálcsorgatás, meg pár fotó, mert spuri haza. 
Hazafelé megállunk „ebédelni”, azt hirdetik, hogy ha menü-t kérünk, akkor 8 €-ből megússzuk. 2-en ettünk 28 €-ért. Értik ám a matekot. Jutalékos rendszer. Odamegy 2 Neoplan tele magyarral, költik a pénzt. A sofőr kap egy karton vizet, amit majd a határon fog elpasszolni, az idegenvezető pedig egy szatyor piát, Retsina, (nem, nem retina), Unicum és fehérbor dögivel…, igen Unicum görög földön. Mi meg furulyázunk. Út haza.
A görögök alapvetően rohadtul hangulatemberek, de általában mosolyognak, és 1000W-os mosolyt csalunk ki Tungsram gyár szájukból, ha görögül szólunk hozzájuk, és nem szitokszó az. A vacsora előtt, legyen az akármilyen választása a kedves sokat költő turistának, előételnek, étvágyfokozónak kis pirítós kenyereket hoznak enyhén leöntve olíva olajjal, oreganozva és sózva, majd az étek kivégeztével, sütit vagy egyik nemzeti folyadékukból, a jó öreg Ouzoból kapunk. Persze ne higgyük, hogy a kedveskedés ingyen van. A számla végén a juttatások plusz egy euróért felszámolandó, de higgyük el, megéri. Nem is beszélve a mélyen vallásosságukról. 10 méterenként mindenhol egy kisebb vagy nagyobb szentély, és az ókori politeizmusból is sokat őriznek még. Megálló Agia Paraskevinél,
ahol a monda szerint az egyik forrás a látás szent vize, a másik a szépségé. Igazából egy forrás kettéválasztva 3 méteres távon, de azért jó turista módjára hiszünk benne. Mint azokban a karkötőkben amiken általában 30-32 csomó van és görög katolikus szerzetesek fonják, majd minden egyes csomómál imádkoznak azért, aki megveszi 2 €-ért. A nyaralás többi részében a kötelező fürdőzést és barnulást teljesítjük. A telepített rezsó ami 3 óra alatt forral vizet, alkalmas spagetti és bolognese főzésre, mert én megoldom. Haza úton Pestre... ugyanaz... álmos és unott vámőrök, pecsételnek, de a tinta alig látszik, szabad szemmel olyan mintha az ember 2-szer járt volna szerbiába, egyszer lépett volna ki, Macedóniába pedig 2-szer be, és egyszer sem ki, de legalább a Macedónok rendesek. A szerb pedig hazafelé belenéz a táskámba amivel nincs gond, de a cipzárt hazavágta.
