Zseni-mester

Vuvuzelától terhelt napjainkban (köszi Zoli) is jut idő postolásra.
Volt itt minden mint a búcsúba, meg a nemigondozóba. Nem is győztem feldolgozni a sok adatot, és az előzetes blog-scenarioval ellentétben nemhogy kevesebbet postoltam, de semennyit.
Akkor bele is csapok a lecsóba.
 És előző bekezdésem lezárása megfelelő alapot nyújt az átkötésre. Lecsó. Kérem szépen az utóbbi időben, úgy tavaly év óta aktívan figyelem ezt a Gordon Ramsay srácot. Hol éttermet tuningol fel, hol lekurvaanyáz pár emberkét, hol élő műsorban főz. Azt mondja, hogy egy skót tudjon főzni? Hát ez abszurd. Van egy francia friccska, miszerint a britteknél van a legjobb hús, de ők képesek a legszarabban megfőzni. Megjegyzem, a franciáknak még mindig a kurva anyjukat 1919-ért.
Szóval, hogy ennek a fószernak 12 (egyes portálok szerint 14) Michlein csillaga van. Az, hogy egy gumigyárnak mi köze van a gasztronomiához, legalább annyira érthetetlen, minthogy Lendvai Ildikó nénit mi tartja egyben.
Szóval állítólag ez a csóka a világ legjobb szakácsa, és akkor most különböző bizottságok, alapítványok, felmérések, szövetségek stb. listáit lehetne böngészni, hogy kinél ki. Biztosan nincs megegyező név ezek között. Hát nekem flambírozhatja a banánt rummal, de a nagymamám - ha ilyet mernék csinálni - akkora sallert osztana ki, hogy - kisfiam, ne játsz a tűzzel- hogy a nyakcsigolyám a torkomon esik ki. Ha ilyet csinálnék azt hiszem azonnal kifizetné a szagelszívót velem. Az, meg hogy rummal meglocsolom, hát nagyapám ha látta volna, hogy mit művel ez a szesszel, azt hiszem, hogy még a halálos ágyáról, ( pedig megboldogult szegény nagyapám tüdőrákba halt meg kórházban) is felkelt volna és tv-n keresztül úgy veri ki a kezéből a rumot, hogy többé nemhogy még fakanalat, de még a saját pöcsét is csak félve fogja meg vele.
Egyszóval ne nagyzoljon itt a rizottójával, steakel meg egyéb hülyeségekkel. Meg, hogy a fűszerezés. Öregapám Gordon, nagymamám zöldhályoggal, fekélyes, visszeres lábbal, magasvérnyomással, magas vércukorral is olyan gulyást levest csinál palacsintával, amit még mindig mérnöki pontosággal ugy dobja fel, hogy a plafon előtt 1 cm forduljon meg, a BME-n tanítani kellene, vagy rétest, hogy nem a 10 ujjaid, de még a lábujjaid is megnyalod. Ha meg szegény mama öregségére fogva lefoglalja a Mária rádió, vagy az M1 vallási fél órája ( szegény mamának de felment a vérnyomása, mikor egyik rendhagyó ünnepnap Erdő Péter bíboros helyett a dohány utcát kapcsolták), szóval ha elfeledkezne az ételről, akkor is ott van mentségnek az örök magyar fűszer az erős pista. Fábry is elmondta. Erős pistával a magyar a szart is megeszi. Szóval Gordon, ( és most nem a Bajnainak üzenem, de akár) menjél a jó picsába. A magyar konyha, és főleg a nagyi főztje még mindig odavág. Persze, a legtöbb ország csak úgy említi azt mint a pörkölt hazája, és ezzel arra is célozva, hogy sok étel úgy indul mint a pörkölt (olaj, hagyma, paprika, só... aki nem járt volna még konyhában). Meg a parika hazája. Steven Colbert mondta, hogy paprikazabálók vagyunk. Célozva erre a sok pirospaprikás ételre, illetve a jó öreg erős paprikára, illetve a bogyiszlóira. ( Tényleg Gergő, mikor hozol belőle bazdmeg?)
Megjegyzem régebben a konyhák a saját földjükön megtermet fűszerrel operálták az ízeket, ugyanakkor a népek egybemosodásával, illetve a kereskedelmi útvonalak egyszerebbűsédésével (ne kezdjünk történelembe) egyre több fűszert adoptál, így az ízvilágok is közelednek, de hol van a hamburger egy jó kiadós jókai bablevestől?
No, most csak ennyi, mert menni kell még gyötörni ezt a vizsgaszezont...