Ráérős napjaim egyikén, - ami nincsen sok manapság, aminek örüljön Hoffmann Rózsa meg a társadalombiztosító – úgy döntöttem, hogy akkor önként szaladok bele a tőrbe (majdnem Achilleiusi jelent) és bemegyek a bankfiókomba. Nevét nem említeném, mert abszolúte nem az ott dolgozókkal van most gondom, nem is a banki szférával. Pedig, pedig. Kezdjük ott, hogy délre értem be, amikor a legnagyobb forgalom van, amikor az ügyfelek is úgy szoronganak, mint a ponty a Tescoban Karácsonykor. Boldog Hanukát. Na, gondoltam magamban: hogy a Soros meg a Járai kenegesse a szátokat. Ezt valószínűleg a biztonsági őr is láthatta arckifejezésemen, mert amerikai sitcomokban megszokott 1000 wattos mosollyal mondta; Üdvözlöm. Hát köszöntem is neki, mivel már 3 éve ott áll egy helyben. Az ügyfél-elosztó-kiosztó automatát, azt a sorszámkiosztó csodálatos innovációjú informatikai csodát már úgy kezelem, mint a pirított ribancok az iPhone4-et, vagy mint az otthon maszturbáló, anyuci pénzéből minden pénteken macskakőre okádó 14 éves fiúk a QWERT billentyűzetet.
Leülni nem akartam, mivel nem is tudtam volna. Ügye bár itt is érvényesül a BKV opció: terhes mamák, nyugdíjasok helyzeti előnyben. No, aztán rájöttem, hogy szociopata meg antiszociális vagyok, így Berki Krisztiánt meghazudtoló tornamutatvánnyal csöppentem bele a gerincferdüléses titkárnőkre szabványozott segglaposító székbe, ami így a másodperc tizedrészére sem volt üres. Azonnal jött is a hívószámom. Még én éreztem magam kellemetlenül, hogy más itt vár 1,5 órája, én meg 10 perc alatt sorra kerülök. Na, de leszarjuk. Odamentem. Elmondtam vágyam, óhajom, sóhajom. Közli az ügyfélreferens (mert minek használjunk magyar szavakat Magyarországon ügye), hogy tök jó sorszámot húztam (én ezt tudtam, csak ő nem) de ő ehhez nem ért, átirányít, pár perc és sorra kerülök. No, álljunk meg! Legutóbb dédnagyapámnak mondták, hogy átirányítják, meg sem állt a Don kanyarig. No, sebaj, csüccs, mint a lagziban. És akkor jött a nap kötelező ügyfele, aki felborítaná az egész bankfiók napirendjét, ha a bank már nem lenne hozzászokva ehhez:
- Itt várok már 1 órája és nem hívnak sehova se nem. Felháborító. Most jövök egy másik a bankfiókból, ott 5 perc alatt sorra kerültem, dolgoznom kell mennem, és nem ettem még.
- Rendben, rendben, de mit szeretne?
- Értékpapír számlámon a kezelési költség több volt, mint maga az árfolyamnyereség (hogy én nem vagyok árfolyamveszteség, az fix, mint a görgős csukló). Kikérem magamnak, hogy megrövidítsenek, és 1,5 órája vagyok itt.
- Értem csókolom, de ez itt a pénztár, átirányítom egy másik kolleganőmhöz. Kis türelmét kérem.
.
..
…
- Felháborító kérem, itt várok mióta (Viktor pilóta –a szerk.) és, hogy engem megrövidítenek.... –innen a szöveg magnószerűen ugyanaz, mint a fentebbi soroknál.
- Értem, de én vállalati ügyfelekkel foglalkozom, kérem, fáradjon át egy másik kolleganőmhöz, oda.
Bipp, sorszám, sorra kerülök, de ki nem hitte volna, a nő pont az én ablakomhoz nyomta be magát.
Birkatürelmem végtelen, ezért csendben várok. Végre kiszolgálják a nőt, 15 perc csak, 20szor magyarázzák el neki a kamatozási szabályt, alapfogalmakat, olyan alapszavakat, amiket véleményem szerint azért egy gimnazista is megértene elsőre. Végeztek vele. Én meg végeztem volna vele.
Jön a következő. Nem engem hív vissza, birkatürelem. 15 perc. Megint hív egyet, de nem engem bee-bee. Odabégetek a biztonsági őrhöz, napszaknak, nemnek és vallásosságra tekintettel köszönünk:
- Jó napot!
- Csáó!
- Az én sorszámomat már hívták, de a nő soron kívül beelőzött és átpörgették, nem hívtak, wtf?
- Következőnek menj oda, nyugodtan!
- Tényleg bazdmeg? Mert aki múltkor ezt csinálta, annak a nyaksasához nyomtátok a revolvert, és elvezettétek a falak mögé, majd 10 perc múlva jött egy mentőautó, de jó.
Szólok:
- Jó napot, engem már hívott csak a nő beelőzött…
- Ja tudom, elnézést, csak megkavart. Nem maga, (bár csak én, kedves Bernadett, hidd el, kavarnálak) hanem a hölgy. Mintha az lenne kiírva: ide csak hülyék jöhetnek be!
- Maga szerint én miért ide járok? – mosollyal.
- Jaj nem úgy értettem.
- Tudom, de én igen.
mosoly, zavarodott. Nem szép dolog kikezdeni a banki tanácsadóddal. Intézzük az ügyletet.
Megkérdi; - van még valamire szükséged?
- Hohóóóóóóóóóó
- Jó, nem úgy.
- Hát amúgy egy olyan adatlapra, amin rajta van az összes adatom, meg a (-) banké is.
- Mihez kell?
- Tőzsdére vinném a pénzem, és kell nekik egy adatlap, hogy élő természetes személy vagyok.
- Én úgy szeretnék halott emberrel üzletelni…
Utólag még befizettem a pénztárba a fizetésem fennmaradt kis részét, amihez persze, hogy új sorszámot kellet, hogy húzzak, mert az én kis szerelmem (lassan 3 éve) véletlen kivezette a rendszerből. Sebaj, majd én is félreklikkelek. Istenem, mindig imádkozom, hogy hozzá kerüljek. Plusz 15 perces sor a pénztárhoz, ahol közbe ebédszünet is volt. De ez már csak az utójáték, a vége szivar, az utolsó slukk.
Kifelé csak egy-egy hangos viszlát, meg 3liter mínusz izzadtságot ott hagytam az ajtóba, dobtam rájuk visszafordulva egy peacet, mint Dádó, és kalap kabát.
Örs vezér tere, én így szeretlek!